Kaleidoszkóp




Honlap

Linkliste

Vendégkönyv

Kapcsolat

Aktuális

Biológia

Technika

Ismeretek

Tanulmányok

Társadalom

Táplálkozás

Vita-cikkek

Politika

Irodalom

Szatíra

Fordítások

Szórakozás

Képsorozatok





Tanulmányok


 A vallás eredete

1. Előszó

2. Kezdjük a végén

3. A másvilág "feltalálása", a lélek "születése"

4. Benépesül az örök "vadászmező"

5. A túlvilág is fejlődik



1. Elõszó

A természetben és az emberi társadalomban is minden mozgásban van, változik, fejlõdik. Ha valaminek a kezdetét, kiindulópontját keressük, mindíg az idõben kell "visszamenni", mindaddig, amíg lehetséges. Ha már minden lehetõséget kimerítettünk és nem értünk célhoz, akkor már csak a theórétikus megközelítés jut és a fantázia.
Vannak esetek, különösen a technika terén, amikor nagyon egyszerû a visszaszámlálás. Vegyük példának a mai mikroprocesszoros digitális rádió -vevõ -készüléket. Visszafelé a következõ fejlõdési fokokat lehet figyelembevenni: mikrochips, integrált áramkörök, tranzisztor, miniatûr elektroncsõ, elektroncsõ, kristálydetektor, telefonhírmondó, telefonközpont, telefon és már is itt vagyunk a kezdetnél 1874-ben (Bell).
Nem ilyen egyszerû a dolog elvontabb fogalmak esetében, mint a magántulajdont, vagy a vallást illetõen. Hiába kerestem a tan- és történelem-könyvekben a magántulajdon eredetét, ott csak egyszercsak megjelent a fogalom, tudomásul vétel végett. Ugyanez a helyzet a vallás eredetével is. Jóllehet a két fogalom nem egyidõs és egyik sem függvénye a másiknak, egymásra hatásuk tagadhatatlan. Ezért egy cikkben próbálom feszegetni e két társadalmi jelenség (fogalom) a régmúltba nyúló történelmi csíráját. Legalább is annak egyik lehetséges változatát. Mivel nem szándékozom vallástörténelemmel foglalkozni, csak arra hívom fel a figyelmet, hogy például i.sz. II.sz-tól a XV. sz.-ig (a zsinatok tükrében) mennyit változott a római katholikus egyház, mint dogmák, mint szervezete tekintetében. Én most a vallás ki-alakulásával akarok foglalkozni, és ehhez sokkal nagyobb léptéket kell venni, mint néhány évszázad.
A következõ fejezetekben az a célom, hogy bebizonyítsam, hogy a vallás is az emberi társadalom természetes fejlõdésének anyagi vetülete, mivelhogy anyagi világban élünk, amin kívül más nem létezik! Dehogynem létezik más, hiszen van szellemi világ is! Igen van az u.n. szellemi világ is, amit én virtuális világnak neveznék. Ez a "szellemi, nem anyagi, virtuális" világ az emberi agy terméke, csak az emberi agyakban létezik, az emberi agyak termékeinek történelmi összege. Ebbe a fogalomba minden beletartozik: mindenféle tudomány, irodalom, vallások, babonák...stb., valamint a matematika, ami nem más, mint az anyagi világ mûködési törvényeinek "emberi-nyelvre" való fordítása. Úgyis mondható, hogy interfész az anyagi és a virtuális világ között. A gondolkodás nem más, mint az emlékezetben tárolt információ-szegmentek összeolvasása, az új információ felhasználásával azok kiegészítése és újra-csoportosítása, újra-tárolása. Tehát anyagi, bió-elektró-kémiai folyamatról van szó. A gondolatok az agy "termékei", elválaszthatatlan az agytól, tehát anyag!
Még egy dolgot kell figyelembe venni, ha az emberi társadalom fejlõdésérõl beszélünk. Az állatvilágban minden nemzedéknek a szülõk nemzedékének utánzásával kell megtanulnia az élet és fajfenntartásához szükséges tudnivalókat. Ezek a tudnivalók nemzedékrõl nemzedékre csak nagyon minimális mértékben szaporodhatnak és szaporodnak a kommunikáció egyszerûsége miatt. Az emberiség a tagolt beszéd segítségével abban a kivételes helyzetben van, hogy minden nemzedék az összes elõzõ nemzedék által megszerzett tapasztalatok, ismeretek, elméletek összegének tulajdonosává válik, amit tovább fejleszthet és tovább adhat. Ezt értem "az emberi agyak termékeinek történelmi összege" kifejezés alatt. Mindenegyes mondat, amit leírok, évezredeken keresztül élõ és gondolkodó emberek tízezreinek elméleti és gyakorlati munkájának az összetett eredménye.
Minden régi esemény, történet, legenda, vagy mese az évezredeken, vagy századokon át állandó változáson, gyarapodáson ment keresztül. Az elmondó személy fantáziájának megfelelõen az általa hallottakat kiegészítette, esetleg megváltoztatta. A mindennapi életben is elõfordul, hogy valaminek az elmondásakor az elfelejtett részelemeket az elmondó automatikusan kiegészíti.(ez kísérlettel is bizonyított).

2. Kezdjük a végén

Külvilágunkról az érzékszerveink útján, azok információinak az idegrendszer segítségével az agyban történt feldolgozása alapján, mint érzetrõl veszünk tudomást. A kapott információkat az agy látás-, szín-, hang-, ízek-,hõ-, tapintás-, fájdalom-érzet, hangulat, érzelem formájában dolgozza fel és tárolja (emlékezet). Információink 80-85%-a a szem, vagyis a látás-érzettől származnak. Az érzetek és a tárolás mechanizmusa elejétõl végig anyagi (bió-elektró-kémiai) folyamat.
A tudat az objektív-szubjektív valóságra vonatkozó érzetek, észleletek, képzetek, fogalmak, ítéletek, következtetések, összefoglalva ismeretek rendszere, amely az agy struktúrájában kialakult változások formájában kerül rögzítésre és az élő, ébrenlévő embernél annak állandó dinamikus leolvasása (bióelektromos és kémiai jelek újra "futása" a "bejárt" mintázatokon) teszi lehetővé, hogy kiismerje magát környezetében (tér, idő, közösség).
Az élő ember (vagy állat) az agyban tárgyiasult objektív valóságot konvertálás nélkül (érzékszervei nélkül) érzékeli. Ezt nevezzük mindenapi nyelven gondolatnak, gondolkodásnak, tudatnak.
Itt jegyzem meg, hogy nemcsak külsõ ingerek, hanem az érzelmek öszes fajtája, az idõ és térérzet is az agyban képzõdnek és "honolnak" Az agy nemcsak képezi, hanem tárolja, elraktározza életünk folyamán szerzett információkat. Minél nagyobb figyelemmel, érzelemmel élünk meg egy eseményt, annál több kísérõ információval összeköttetésben kerül az "emlékezetbe" tárolásra. Pld. A legtöbb embernek az elsõ csók egy olyan esemény volt, hogy élete végén is eltudja mesélni, hol, mikor, kivel történt, milyen volt az idõjárás, melyik napszakban stb.. történt. Egy-egy emlék, esemény, vagy fogalom több százezer idegsejt adott mintázata , amely az agykéregben tárolva., szükség szerint "kiolvasható"(felidézhetõ), ezáltal emlékezünk.
Igy alakul ki az ember (ön)tudata, saját személyisége, kapcsolata az õt körülvevõ tárgyakkal és emberekkel. Az un. világnézet kialakulására, tehát ahogyan a világot látjuk, a jelenségeket értelmezzük, legnagyobb hatása a gyerekkori körülményeknek, a nevelésnek, a családnak, rokonságnak, az iskolának, a nagyobb közösségekben szerzett benyomásoknak van. Úgy is mondhatjuk, minél fiatalabb az egyén annál könnyebben alakítható, befolyásolható szellemi "profilja", világnézete. Idõs korban a változtatás nagyon nehéz, és annak mértékét is befolyásolják a fiatalkori benyomások.
A beszéd (a nyelv) segítségével nemcsak a tárgyi világ ismerhetõ meg, hanem elvont fogalmak is képezhetõek, tárolhatóak az agyban. A különbözõ mesék és legendák tárgy- és személy-alakjai épp úgy "élnek" agyunkban, mint az érzékszerveink által tükrözött "valóságos" világ.Egyes kirívó esetekben össze is keveredhetnek és keverednek ezek a különbözõ úton szerzett "emlékek".
Ilyen a vallásos környezetben neveltben az isten fogalma. Tehát minden istenben hívõ személy agyában (tudatában) él (az agyban tárolva) egy isten-kép, amely többé-kevésbbé hatással van életére. Minél nagyobb hatással van az isten-kép életére, annál élõbb és "valóságosabb" ez az isten az õ részére.

2/1. Annyi isten van, ahány istenben hívõ ember él jelenleg a világon.

2/2. Az egyes ember halálával, léte, személye, öntudata, minden élménye és érzése megsemmisül istenével együtt.

2/3. A kialakult isten-képek egyediek, bár a vallások (fõ vonalakban) meghatározzák lényegét. Azonban az emberek természetüknek, intelligenciájuknak, képzelõerejüknek, tanulmányaiknak megfelelõen alakítják szükségletükhöz ezt a képet. Van aki öregembernek képzeli, van aki a természet törvényeit tartja a mindenhatónak, van aki az õsrobbanást. Nagyon régen égitesteket, sőt állatokat tiszteltek istenként stb.

2/4. Ezt az egyéni isten-képet nem lehet senki másra rákényszeríteni.

2/5. Egy isten képpel nem rendelkezõ személy sem kényszeríthet valakit isten-képének "törlésére"!

2/6. Az emberi tudattól független, a vallások által közvetített (abszolút) Isten nem létezik!

3. A "másvilág" feltalálása, a "lélek" születése

Feltételezem, hogy mindenki tisztában van azzal, hogy az alvásközbeni álom, az agyban játszódik le, a megélt és tárolt emlékszegmentek (látszólag) rendezetlen, összefüggéstelen újrajátszásával. Röviden az álomkép nem valóságos, hanem az agyban képzõdik, játszódik. Ez az utolsó mondat nagyon fontos a továbbiak megértéséhez.
Valószínű, hogy aggyal rendelkező állatok álmodnak alvás közben. A gerincesek egészen biztosan, ezt minden kutya-, vagy macska-tulajdonos tapasztalhatja. Ha kutyám álmában a farkát csóválja tudom, hogy kellemeset álmodik. Ha vakkant, vagy csaholáshoz hasonló hangokat bocsát ki, akkor rosszat álmodhat. Ha felébresztem azonnal tisztában van azzal, hogy álmodott, nem folytatja az ugatást és azonnal realizálja a valóságot.
Az õsmajom, az õsember is álmodott már akkor is, amikor még beszélni sem tudott (a gégefõ és a szükséges agytekervény még nem alakult ki).
Mirõl álmodhatott az õsember? Erdõrõl, mezõrõl, állatokról, emberekrõl, vadászatról, olyan eseményekrõl, ami megtörtént vele, csak egy kicsit különös módon és mikor felébredt tudta, hogy amit álmában látott, az alatt az idõ alatt történhetett, amíg a barlang földjén aludt. Tehát alvásközben valahol volt, valamit látott, valamit csinált és egy kicsit érthetetlen is volt. Különösen mikor álmában azzal a nagyapjával találkozott, akit már nagyon régen megölt egy barlangi medve. És látott ismert és ismeretlen férfiakat, nõket, gyermekeket. Maradjunk a nagyapánál.
Azt tudja ez az õsember, hogy a nagyapját (miután a medve szétmarcangolta) eltemették fegyvereivel együtt, tehát a teste itt van a domboldalban elásva. Ahol õ álmában "járt" ott mégis "élt" a nagyapja, éppen vadászott! Tehát kell, hogy a nagyapjának egy bizonyos része nincs eltemetve, hanem egy bizonyos környezetben él. Az is feltûnhetett az õsembernek, hogy amíg él az ember, akár ébren van akár alszik, lélegzik, valami láthatatlan dolog jár ki és be az orrán. Amikor viszont meghalt nincs ez a (gáz) láthatatlan mozgás, vagy fordítva, aki nem lélegzik, azt már többet nem lehet felébreszteni, meghalt.
Miután a beszéd kifejlõdött, az emberek szókincse gyarapodott. Egymás álmait elmesélve arra a következtetésre jutottak, hogy kell lenni egy "másvilágnak", ahova az ember alváskor odalátogathat, ha pedig meghal, akkor végérvényesen odakerül. Mivel azonban a test bizonyíthatóan itt marad, kell lenni egy résznek, ami a másvilágon él. Ennek jó bizonyítéka az elmaradt láthatatlan (légnemû) anyag hiánya, ami valószínûleg a "másvilágban" képviseli az ittmaradt testet. Ebbõl a következtetésbõl keletkezett a "lélek " fogalma.
Lehetséges, hogy valakinek a fenti bekezdésben foglaltakkal, az álom szerepével kapcsolatban fenntartása, problémája van és nem látja be annak valószínûségét. Egy kis fantázia és logika segítségével könnyen belátható a dolog, ha a következõ mondatokat figyelmesen átgondolja:
Képzeljük el, hogy a horda egy tagja elõadást tart arról, hogy létezik valahol egy olyan vadászmezõ, ami örök és odaköltözik mindenki, aki meghalt és ott él tovább. Ha a "mese" hallgatói nem lennének meggyõzõdve arról, hogy álmukban õk maguk is jártak már ott (mintegy látogatóba), hiszen találkoztak halott rokonaikkal, akiket ott "élve" láttak, tehát maguk is "tapasztalták az örök vadászmezõ" létét, semmiféle "tudományos" érvvel nem lehetne meggyõzni õket egy "ismeretlen és elvont" fogalomról. (Egyszerûen bolondnak néznék a"felfedezõt")
Megjegyzés: Jóllehet a magyarban a lélegzés és a lélek szavak hasonlóak, a magyarázat nem ebbõl, hanem abból a funkcióból ered, ami az alvó és halott ember közöti különbséget teszi.
Tehát e két fogalom, - amely minden vallás alapját képezi - egy természetes anyagi folyamat, az agy bio-elektro-kémiai folyamat által kiváltott álom-jelenség, szintén bio-elektro-kémiai folyamat által képzett fogalom, és bio-elektro-kémiai folyamat által tárolt ismeret (lélek, másvilág).Az ember elsõ és második találmánya a másvilág ( túlvilág, alvilág) és a lélek volt, aminek elsõ következménye volt a halottkultusz (nekrolatria).Természetesen a kezdeti idõben az õsember nem tett különbséget anyag és nem anyag között, és a túlvilágot és az ott „élõket” (a lelket) is a valóságos (anyagi) világ részének tekintették.
Az emberiség haladottságának szinte minden fokán elõforduló tiszteletnek, kegyeletnek és félelemnek kifejezései a halottak iránt létezik. Gyökere abban az általános hitben keresendõ, hogy az elhúnytak (lelkei) a halál után is tovább élnek, hogy egykori életük folyásának helyéhez ragaszkodnak, oda visszajárnak, v. állandóan a körül tanyáznak, és hogy ilykép a hátramaradt élõ rokonság tetteit figyelik, tetszésük szerint okozva nekik kárt v. örömet. Ha nem látják el hozzátartozói minden szükségessel, (a lelke) visszajár, maga törekszik megszerezni a hiányzó kellékeket.
 Aszerint, amint a felfogás törzsenkint változó, amint jónak v. rossz indulatúnak képzelik az elköltözöttek szellemeit, a halottkultusz szokásai is más-másfélék. Általában azt gondolják, hogy a halottnak a másvilágon is szüksége van a földi dolgaira, ezért vele együtt temetik el fegyvereit, vagy szerszámait, esetenként még ennivalót is a hosszú útra. A késõbbi társadalmi fejlõdés folyamán a magántulajdon bevezetése és ezzel a hatalmi struktúrák kialakulásával vele adják minden vagyonát, leölik rabszolgáit, nejét, stb.

A fejlődési fokozatok összefoglalása (I.rész):
1._ az éberenlét és az alvás képeinek tudatos szétválasztása, megkülönböztetése.
2._ erdőből a szavannába való "költözés", kétlábra állás, gégefő alakulása.
3._ az előző pontban írtak magával hozták az agy mennyiségi és minőségi változását.
4._ az előző pontban írt változások lehetővé tették annak felismerését, hogy az álombeli személyek is élnek, de különleges körülmények között. Az volt a tapasztalás, hogy az e világban való tevékenységüket, életüket valahol folytatják.
5._ Az ősember a nem élő társait már nem hagyja magára "átadva" az enyészetnek, a dögevőknek, a természetnek, hanem az épségben való megőrzés érdekében elássa.
6._ a mássalhangzók, a beszéd kialakulása, fejlődése. Az ehhez szükséges agytekervények kialakulása.
7._ ezen az értelmi szintén még nem volt lehetséges absztrahálni, elvont fogalmak nem létezhettek. A lét és fajfenntartáson kívül csak olyan ténykedés volt, ami a másik világba való költözés megkönnyítését célozta. Halottkultusz.
8._ Később a szellemi fejlődés során a két világ erőteljesebb szétválasztása, a másvilágiak "szellemesítése". Ehhez az agynak újabb rendszer kifejlesztésére volt szüksége.
Ebben a fejlődési korban alakulhatott ki és öröklődött tovább a genetikus polymorphizmus: A33050C sz. gén a 10. kromoszómában.

Nagyon szépnek találom a mithológiában azt a leírást, hogy Charon a csónakjában viszi a Styx alvilági folyó tulsópartjára (Hadesz alvilági birodalmába) a halottak lelkeit. Hermes, a küldöncisten hozza neki a halottakat, amennyiben a földi világon rendesen el lettek temetve.Charon ezért a szolgálatáért utasaitól térítést vár el, egy obulust. Hogy a halott ne kóvályogjon ide-oda a túlvilágon, a temetéskor a halott nyelve alá egy rézpénzt tettek.Hasonló legendával találkozunk az õsrégi mezopotámiai Gilgames-eposzban. Itt a tutajost Ursanabi-nak hívják.

4. Benépesül az "örök vadászmezõ"

Természetesen, mint minden a világon változik, fejlõdik. Az elõbb leírt halottkultuszból következik, hogy az élõk egyrészt féltek a halottak "szellemétõl", másrészt keresték kegyeiket, hogy kiengeszteljék. Elsõ nagy problémája lehetett egy egy emberi közösségnek, hordának, hogy miképpen lehet felvenni a kapcsolatot a halott "szellemekkel"?
Egy értelmes, jó megfigyelõképességû õsember megfigyelhette, hogy esetenként a tábortûz füstje, nem felfelé száll, hanem oldalra terjed és alacsonyan marad. Rájöhetett az összefüggésre, hogy ilyenkor késõbb zivatar, jégesõ, "itéletidõ" következik. Ha a közösséggel megtudta értetni, hogy a szellemeknek most rossz kedvük van és meg fogja õket büntetni, akkor nagy tekintélyre tett szert, ha a vihar bekövetkezett. Ha ez többször sikerült és csavaros esze volt az illetõnek, csakhamar "közvetítõként" szerepelt a csoport és az elhaltak szellemei között! (sámán, varázsló)
Rájön arra, hogy sokkal egyszerûbb a tábortûz õrzése, mint a vadászás strapája. Saját különlegességét azzal is fokozhatja, ha kitalál valamilyen különleges mozgást, beszédet (ceremóniát), ritust. Minél jobban elkülönül, annál jobban növekszik tekintélye, annak ellenére, hogy nem a legöregebb, mint a vezetõ vének.
 A szellemekkel való kapcsolat egyedülállóságát úgy bizonyítja, hogy megpróbál eddig nem használt hangokat artikulálni, ami például a mai jódlizáshoz lehetett hasonló. Fontos volt, hogy más azt ne tudja úgy csinálni, ahogy õ . Ezzel megalkotta az ének, (elõször csak az egyházi-ének) õsét.
A ritusnak legfontosabb része az áldozatok szerepe. Az áldozatok megalkotásával biztosították maguknak az élelmezést a „papok”(varázslók,sámánok). (A mostani egyházi-adónak felel meg.) Máris meg van - a lélek és túlvilág után - a vallás harmadik. alapvetõ szereplõje: az a személy, akinek "hatalmi-anyagi" érdeke fûzõdik a "hit" fenntartásához, illetve továbbfejlesztéséhez.
Néhány millió év mulva ezeket papoknak nevezik. Az anyagi érdeket sorolhatjuk a vallás 4. alapkövének, hiszen ha a sámánokat megvetették, kiközösítették volna, akkor ma nem is lenne vallás!
Az idõben 2 millió évvel ezelõttõl 1 millió 990 ezer évig (paleolitikum) az emberiség történetében nem történt sok változás, fejlõdés. Mégis valószínûleg ekkor keletkezett a csírája a papságnak és az ének kifejlesztése. Az utolsó 12 ezer évben (neolitikum) forradalmi változások mentek végbe a társadalmi fejlõdésben, ami a másvilág fogalmában is változásokat eredményezett, tükrözõdött. Amíg a paleolitikumi társadalomban többé-kevésbbé egyenlõség uralkodott az egyedek között, a másvilágon sem volt hiearchia.

5. A túlvilág is fejlõdik

A földmûvelésre való áttérés óriási változásokat hozott a társadalomban, amire itt nem térek ki, csak a másvilágra vonatkozó hatására egész röviden. Már a gyüjtögetõ, de különösen a vadász-halász közösségben szükség volt tapasztalatra, vezetésre, tehát (politikai-gazdasági-katonai) vezérre. A sámán, vagy varázsló is rendelkezett hatalommal és elismeréssel.
A horda vezére és a sámán között lehetett békés együttélés, konkurrencia és hatalmi harc is. Elõfordulhatott, hogy egy személyben egyesült a két féle hatalom. Akár így, akár úgy volt, a vallási vezetõnek érdeke volt, hogy a másvilági szellemek is, a világi hatalmi struktúrának megfelelõen hatalmi rétegezõdésbe kerüljenek. Így kerültek a halottak lelkei fölé az istenek.
Minden sámán, varázsló, vagy uralkodó kitalált, megalkotott egy-egy istenséget. Némely uralkodó egyszerûen sajátmagát nevezte ki istennek, de legalább is félistennek.
A világ hatalmi strukturáit a másvilágra is interpretálni kellett és az un. isten fogalma és ezek egész csapata lett az emberek tudatába beültetve. Jellemzõ volt erre a korra, hogy az istenek tulajdonképpen emberek voltak, különleges lakhellyel (pl.:Olimposz) különleges tulajdonsággal és hatalommal felruházva.
A sámánság is fejlõdött és a papság kialakulásához vezetett, akik mind nagyobb szerepet, azaz hatalmat vívtak ki maguknak. Különösen azzal, hogy az istenek szolgálóinak, akaratuk, parancsuk közvetítõinek adták ki magukat. Elkezdõdött a specializálódás, és kisebb többé-kevésbbé egyenrangú csoportok létezése azzal járt, hogy a túlvilágra istenek "költöztek", akik ezeket a csoportokat képviselték.
A többi halandó csak közönséges "szellem" maradt.
A társadalmi hierarchia kialakulásával, az egyeduralkodók, a királyok, királyságok kialakulásával, a hatalmi egyensúly változását a "túlvilágnak" is követni kell. Megindult az istenek közötti hierarchia és késõbb az egyistenhit térhódítása. Ott is egyeduralomra van szükség és a "lelkek" sem kerülhetik el a büntetést, vagy a jutalmazást.
A túlvilág is felosztandó két részre, hiszen az "isten kegyeltjei" a császár és a méltóságok lelkei nem kerülhet egy helyre a bûnös köznéppel. A felosztás következménye a mennyország és pokol. Újfajtájú, szakmásított és rendfokozattal ellátott lényekkel (angyalok, arkangyalok, õrzõangyalok, ördögök) bõvül a túlvilág, aminek részletes ismertetését nem tartom szükségesnek. Fontos és szükséges volt az egy-isten-hitre való átállás, ami nem ment gyorsan, egyszerûen és ellenállás nélkül.

A fejlődési fokozatok összefoglalása (II.rész):
9._ Az emberréválás folyamatában, a tagolt beszéddel lehetővé vált egyes különösen tehetséges emberpéldányoknak (pl.sámánoknak, varázslóknak) a két világban "élők összeköttetését" megvalósítani és így a hordában tekintélyt szerezni.
9/* Mágikus világkép
10._Ebben a stádiumban nem feltétlenül volt szükség a halál fogalmára, hiszen az csak egy átmenet volt, az egyik világból a más(ik)-világba. Ebben az időben az ősember szemében a halál csak egy lakóhely változás volt, természetes és nem tragikus dolognak tarthatta és esze ágában sem volt félni az „örökkévalóságtól”.
11._ Az "ős-papoknak" (sámánok, varázslók, boszorkányok) érdeke a túlvilágiakat nagy hatalommal felruházni, mert ezáltal maguk is a hatalom részeseivé válnak. (11/* Mitológikus világkép.)
12._ A világ társadalmi változásai a túlvilág leírására is hatottak. A hatalmi struktúráknak ott is érvényesülnie kellett.
13,_ Az ilyen személy egyéni fantáziájának megfelelően "teremtette meg" azt az istenséget, amit ő szolgált, illetve annak akaratát közvetítette a csoportnak.
Igy aztán a legkülönféle istenségek születtek, az égitestektől kezdve az állatokon keresztül egészen az emberhez teljesen hasonló istenig.
A legegyszerűbb volt az emberhez hasonló isteneket kitalálni, hiszen a NAP istenné nyilvánítása már feltételez bizonyos "természettudományi" ismereteket, mert valóban a naptól származik a földi élet stb. (13/* Vallásos világkép.)
14._ Amikor isten fogalma először megjelent, az emberiség nem törődött a világ teremtésével, annak létrejöttével. Azzal céllal "használta" az istent, hogy csináljon elég esőt, szárazat, meleget stb.
15._ Csak későbbi fejlődés fokán merült fel a teremtés kérdése, amikor már isten mivolta létezett. Isten mindíg is egy jolly-joker megoldhatatlan probléma "megoldó" volt az emberiség számára.
16._ Manapság viszont már (többségében) tudományos világkép jellemző. Villámokat, élet kialakulását, élővilág változásait nem magyarázzák már gonosz szellemek, Istenek, tündérek és egyebek közreműködésével.
Egy ma élő vallásos, vagy kevésbbé vallásos ember világnézetének, technikai, természettudományi ismereteinek megfelelően rendelkezik egy istenképpel.
Ez lehet egy szakállas öregember, aki valamikor úgy viselkedett, mint egy ember, birkózott, verekedett, uszított, ölt stb.
Modernebb gondolkodású személy már magasabb színvonalóan képzeli el a "teremtőt". Minél jobban tájékozódott a természettudományok mai állásában, annál inkább kisebb, de fontosabb területre zsugorodik össze ez az állítólagos "teremtő"!

Maradjunk azonban a keresztények istenének leírásánál, ami 8-10 ezer éves szájhagyományok alapján az Ószövetségben található.

Vissza a témához (Tanulmányok)